Riley E. Raines

 Egy igazán érdekes és figyelemreméltó könyv került a kezeim közé A szeretet gravitációja cím alatt. Nemcsak szépen, de bravúrosan megírt kötet. Amikor ​a tizenhárom éves Jackie apja, Jim rendszeres öngyilkossági kísérletei miatt bekerül a Beckomberga pszichiátriai intézetbe, a lány egyre több időt tölt vele a látogatások alatt, s amikor az anyja nyaralni megy a Fekete-tengerhez, az intézmény válik második otthonává. Itt tapasztalja meg fiatalsága és felnőtté válása legfontosabb pillanatait is. A több idősíkon játszódó történet középpontjában a lány édesapja iránt érzett szeretete áll, s az, ahogy e szeretet révén megpróbálja megérteni és megmenteni az apát először kislányként, majd fiatal nőként és anyaként. A sokrétű regény szokatlan karakterein keresztül megismerhetjük a kórházban élő ápoltakat, az őket gondozó nővéreket és egy sajátos elveket követő orvost is, aki a betegeit kiviszi szórakozni a stockholmi éjszakába, hogy igazán embernek érezhessék magukat. Miközben lírai hangvétel

Ismét egy szépirodalmi könyvet hoztam nektek - ami azt illeti, lassan be kellene iktatnom egy-egy más témájú olvasmányt is :) Viszont ez a könyv mindenképpen megérdemel egy bejegyzést. Zala, ​egyedülálló kismamaként, egészséges gyermeknek ad életet egy ljubljanai kórházban. Minden jól megy, csak egy aprócska probléma jelentkezik a számítógépes rendszerben: nincs meg a nő fájlja. Szoftverhiba, valószínűleg semmi komoly. Néhány napon belül azonban a bürokrácia groteszk útvesztőjében találja magát, ami azt állítja: nincs társadalombiztosítása, állandó lakcíme, a személyi igazolványa érvénytelen. Hivatalosan sem ő, sem újszülöttje nem létezik. Tehát a gyermeke árva, az árvákat pedig örökbe adják. Zala minden követ megmozgat, hogy megoldást találjon ebben az egyre reménytelenebb helyzetben, miközben feltárulnak az ekkori szlovén társadalmi rendszer embertelen anomáliái. A kafkai hangulatú regény annak a 25 671 állampolgárnak állít emléket, akiket 1992. február 26-án a Szlovén Köztársaság Be

 Mindenekelőtt tartozom egy vallomással: nem szeretem a novellákat. Sem írni, sem olvasni. Azért, mert sokkal jobban szeretem a hosszú, nagyszabású történeteket, ahol olvasóként (és íróként) közel kerülhetek a karakterekhez, ahol van ideje a világnak és a szereplőknek is kibontakozni, úgyhogy nekem sokszor még az egykötetes regény is kevés. Ez természetesen nem von le sem a műfaj, sem az épp szóban forgó kötet értékéből, pusztán személyes preferencia. Lássuk, hogyan sikerült a Napok piramisai A ​sötétség mélyén járunk, az éjszaka sötétjében, ahol a lélek csak pislákol. Az idő túl gyorsan pereg, nem engedelmeskedik nekünk. Mit tehetünk? Tükörbe nézhetünk, könyörtelen önreflexiót gyakorolhatunk, és akkor van esély meglátni a fényt, a csodát. Illatok, hangok, érzések, érintések, pillantások, hangulatok jönnek közel ilyenkor, a lét alapvető érzékisége, és annak megtapasztalása, hogy minden egy rendezett láncba illeszkedik. A teljes élet tudata, amikor épp nincs „létgödör”, örvény, ami besz