Konkurensek - avagy én, és az oroszok

A Konkurensek című könyv volt az első találkozásom Szergej Lukjanyenkóval, de garantáltan nem az utolsó (csak nem mertem nekimenni a hosszabb sorozatainak anélkül, hogy ismerném az írót.) Ő az első olyan orosz író, akit könnyedén olvastam, és a stílusa megnyert magának. Az alábbiakban szubjektív értékelés következik.


Ha egy lámpaoszlopon talált hirdetés arra biztat, állj be pilótának harci űrhajóra, ne hamarkodd el a dolgot, még kíváncsiságból sem! Sok minden megeshet az emberrel, ha beszáll egy számítógépes játékba. Van, aki örül, ha egy igazi űrhajó irányítópultjánál találja magát. De van, akinek megrémülni sem marad ideje.
Mert ettől kezdve minden valóban megtörténik vele.
A világűr.
Az űrhajók.
Az „idegenek”.
És halálos összecsapások távoli csillagok körüli pályán.

Az Őrség-regények sikerszerzőjének pörgős akció-SF-jét csak vigyázva szabad kézbe venni, mert letenni legközelebb a végén lehetséges! Biztonsági öveket becsatolni, és indulhat a kaland!


A fülszöveg egy kicsit csalóka, mert bár nem az emberrel, hanem csak egy alteregójával. Az eredeti itt marad, és éli tovább megszokott, unalmas életét - bár mint kiderült, az sem lesz olyan unalmas ezek után. De a többi stimmel. Tényleg megtörténik minden, szerencsétlen alteregót kidobják a világűrbe, ahol űrhajózhat, háborúzhat, csillagok között repkedhet, szerelmes lehet és ármánykodhat, szóval megtehet mindent, ami egy jó akció-SF-hez kell. De azért az utolsó mondatba belekötnék. Mit össze szenvednek drága hőseink azon, hogy a hajókon nincs biztonsági öv!


A borító: nem rossz, nem rossz. Engem meggyőzött. A szó tagolása egy kicsit furcsa, de nem találtam zavarónak, a pixelesedő kép pedig alátámasztja a sztori egyik kulcskérdését: valódi világban járunk, vagy digitálisban?



A szereplők: a karakterek kellemesek, nem túl árnyaltak de azért nem is papírmasé-bábuk. Sneci, az újságíró (aki nem sajtócápa) jó természetű, már-már túlzottan is normális fazon, aki egyik pillanatról a másikra megunja, hogy normális, és ennek megfelelően űrpilótának áll. Taxis, a másik főszereplő viszont tökéletes ellensúly, mert nő létére taxis, szinte szívja magába az őrültségeket, okos és dörzsölt, és minden téren szívja magába a kalandokat. Egyikük sem ostoba, és kifejezetten jó párost alkotnak.

10/9


A világ: az akció-kaland science-fiction igényeinek megfelelően kidolgozott, de nem túldolgozott világ. Idegen technológiákkal vagyunk körülvéve, amelyeknek csak részben értjük a működését, de igazából nem is volt igényem ennél többre. Furcsa bolygók, jópofa űrhajók, kellemes hangulatú űrbázis és hihetetlen hatalmú fegyverek. Ja és persze a megkérdőjelezhető motivációjú idegenek. Mi tagadás, spoiler nélkül nehéz bemutatni a világot, de az egyszer biztos, hogy a színes, érdekes és tökéletesen elképzelhető. És valóban érthető az a dilemma, hogy a világ vajon igazi-e az alteregók között?

10/10




A történet: sajnos ez volt a gyenge pont. Bár sugár- és hasonló meghajtásokkal végigszáguldunk a történeten, az eléggé egyenes vonalon halad a NAGY BUMM felé, és aláírja a dramaturgiai szabályokat. Elég sok olyan kérdés merül fel, amikor hirtelen nem lehet eldönteni, hogy ki kivel van, és hogy melyik oldal a jó és a rossz, de mivel ebben a történetben a szereplők valódi motiváltságához csak a végén jutunk el, egy picit üres. Nem tudtam igazán drukkolni a nagy célért, mert nagy cél csak a legvégén létezik, az pedig már nyilvánvalóan egy másik kötet lesz.

10/7


Összességében: nagyon kellemes stílusban megírt, szórakoztató, humoros limonádé-scifi.

10/9


A képeket a Gameforge O-Game című játékából kölcsönöztem. Lehet, hogy ez a játék az a játék? :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csuka-átok - könyvajánló

A valószerűtlenség elmélete - könyvajánló

Tokióban ébredek - kritika