Samhein aratása - könyvkritika

Őszintén be kell valljam, nagy elvárásokkal ugrottam neki ennek a regénynek, de egy kicsit másra számítottam, mint amit kaptam. 

A könyv a leírás alapján egy isekai* fantasy - sok ilyen sztorit láttunk a Sword Art Online óta, van köztük hősies, szórakoztató és unalmas is. És bár tagadhatatlanul ugyanaz a felállás, a Samhein aratását igazából egyik fenti kategóriába sem sorolnám.

*isekai: olyan történet, ahol az ismert világunkban élő főszereplő(k) átkerül(nek) egy másik, általában fantasy világba, és ott kell helyt állniuk, valamint többé-kevésbé megmenteni azt a világot. 

Fülszöveg:

Üdvözlünk Rocavarancoliában, a csoda, a horror, a szörnyek és a rémálmok birodalmában!
Üdvözlünk a halál kapujában!

Egy hosszú és kimerítő háború után Rocavarancolia romokban hever. Nem repülnek többé sárkányok az égen, a vámpírok szomjan haltak, és nincs elegendő mágia ahhoz, hogy a királyságot összetartsa.
De még nincs mindennek vége. Halloween éjjelén megnyílik az egyetlen fennmaradt kapu, ami összeköti Rocavarancolia királyságát az emberek világával. A királyság démiurgosz ilyenkor szervezi meg a betakarítást. Tizenkét fiatalt gyűjt össze az emberi világból, akik bennük rejlő mágikus esszencia alapján képesek lehetnek megmenteni ezt a lepusztult birodalmat, de csak akkor, ha életben tudnak maradni addig, amíg felkel a Vörös Hold. Ehhez először is meg kell tanulniuk megvédeni magukat a kegyetlen körülmények, a furcsa lények és a számos veszély közepette. Ez azonban az elmúlt harminc évben még egyetlen fiatalnak sem sikerült…

Kezdjük a negatívumokkal. Hogy mi volt vele a bajom?

Hogy elképesztően sok energiát fektet a könyv a világ felépítésére. Az egyik jelenetben 11 (10...) gyerek beszélget egymással és próbál menedéket keresni, a másik jelenetben random szörnyetegek beszélgetnek egymással, és fogadják meg egymásnak, hogy nem, ugyanmár, dehogyis segítenének a kölköknek, pedig közös érdekük, hogy legalább valamelyikük életben maradjon. 

Hogy bár a világ valóban olyan, mint egy elképesztően színes-szagos-szörnyűséges rémálom, beleértve az itt élő szörnyeket (különös kedvencem Pók Dáma) és a helyszíneket (az az örökké lángoló városrész az állandóan sikoltozó emberekkel az utcákon, akik képtelenek meghalni, huhh...), azért szerettem volna, ha nem csak a világot ismerjük meg, hanem egy kicsit haladunk előre a történettel is.

A szereplők:

A 10-12 gyerek karaktere szépen kidolgozott. Bár érezhetően sablonokból építkeznek, de épp elég egyedi vonásuk van ahhoz, hogy az ember ne tévedjen el közöttük. Viszont éppen nekik köszönhetően nem tudom korosztályba sorolni ezt a kötetet. Felnőtt könyvnek túlságosan is gyerekek a főszereplők (beleértve a tényleg gyerekes vonásaikat, amikor is nem tudom eldönteni, hogy csak instabil kamaszokról, vagy 3 évesekről olvasok), bár láttunk már ilyet, és ettől még lehetne ez magasabb korosztálynak szóló olvasmány. Gyerekeknek, kamaszoknak talán túlságosan is erős benne a horror (de lehet, hogy csak én féltem túl a fiataljainkat), másfelől pedig egyszerűen unalmas tanácskozások, beszélgetések, várakozások húzzák az időt, nagyrészt teljesen feleslegesen. Legalábbis az első rész tekintetében tényleg feleslegesen, de elvileg lesz még két része ennek a sorozatnak...

A történet:

Mivel az első kötet elveszik a világ bemutatásában, a történet kevésbé hangsúlyos. De némi teszetoszaság után a kölykök végre felszívják magukat, és nekimennek a lehetetlennek. Csak az a baj, hogy az első kötet nagyjából itt véget is ér. 

Ami nagyon tetszett:

Az utolsó jó 50-60 oldal nagyon ütős, mind történetben, mind feszültségben, mind érzelmekben. A sztori egy olyan szálat indít el, amit egyetlen "isekai" világban sem láttam-olvastam még. Ez minden problémám ellenére meggyőzött róla, hogy érdekel a folytatás. Különös kedvencem volt, ahogy a legvégén visszaemlékeztünk arra, hogy a demiurgosz hogyan szedte össze egyenként a gyerekeket. 

Összességében: 3,5*

A recenziós példányt köszönöm a Metropolis Mediának.