A sötétség gyermekei - könyvkritika

Emlékeztek még a Vörös Hold ciklus nyitókötetére, a Samhein aratására? Nekem mindenképpen emlékezetes volt, és már akkor is kíváncsi voltam a második kötetre. Most pedig az olvasási listám végére hagytam, mintegy motivációként, hogy ezzel a történettel fogom jutalmazni magam a komfortzónán kívüli olvasások után. Hogy ez mennyire sikerült? NAGYON!


Lássuk közelebbről A sötétség gyermekeit! Spoilerek nélkül, amennyire ez lehetséges egy második kötetnél.



Samhein aratása után a kaland folytatódik.

Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt…

Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold.




Az első kötet után egy kicsit tartottam is a másodiktól, mert az elsőben volt néhány dolog, ami nagyon nem tetszett. De szerencsére ezúttal felesleges volt minden aggodalom, ezért nem is említenék negatívumokat. A könyvet a szokott szempontok alapján értékelem, lássuk, hogy hogyan is fog teljesíteni... 


A borító

Az első könyvvel színvilágában és tipográfiájában is összeillő a második rész, és végre elhagyták a nehezebben olvasható, piros betűket - cserébe a fehér szinte világít. A fenyegető, randa sárkány pedig nagyon hűen tükrözi a könyv hangulatát, mert a belív is épp ilyen - sőt, ennél sokszor ezerszer durvább - fenyegetéseket rejt. 

10/10, engem nagyon elkapott.


A stílus és a világ

A szöveg hosszú, és fantasy lévén nagyon nem könnyű, valószínűleg ezért maradt benne néhány apróbb fordítási baki. Ezek azonban nem voltak zavaróak, a stílus magyarul is kellemesen gördülékeny, olvasmányos, és nem utolsó sorban körömrágásig izgalmas. Ami probléma volt az első részben - a kissé száraz párbeszédek és leírások - az már nem volt probléma a második részben. Az elsőben már megkaptuk a világépítést, úgyhogy már csak csinosítgatni és bővítgetni kellett, és ez meg is történt. Az író elképesztő fantáziája nem csak szörnyeket, de gyönyörű varázslatokat is elénk tár. A kedvenc jeleneteim - a föld alatti jelenetsor és a kastélybeli bál - egyszerre voltak lenyűgözőek és félelmetesek, és elképesztően izgalmasak. A könyv végéről nem is beszélve. Hűha.

10/10


A szereplők

A 10-12 éves gyerekekről már nem érezzük, hogy ennyire gyerekek. Rocavarancoliában néhány hónap alatt felnőtté váltak, a viselkedésük sokkal ésszerűbb, mint amit a kiskamaszoktól várna az ember, és bár jó érzékkel  olykor-olykor gyerekesen viselkednek, ez a jellemükből is adódik. Hector, a történet főszereplője már egyszer sem gondol magára úgy, mint egy gyerekre. A többiek, lányok és fiúk jelleme is fejlődött, képesek csapatban dolgozni, megpróbálják túlélni a lehetetlent, Brúnó karakterén és viselkedésén sokat nevettem, és Rachel sem az a néma lány, aki eddig volt, és hajjaj, fel van vágva a nyelve rendesen...

Az ellenoldalból ezúttal kicsit kevesebbet kapunk, de ez nem is ártott meg a történetnek. Pók dáma karaktere egyre szimpatikusabb számomra. És persze megjelent egy új, mindenkinél félelmetesebb szörnyeteg, aki miatt egyre jobban féltem a szereplőinket.

A kedvencem mégis Misztrál volt, de hogy miért, azt a spoilerveszély miatt nem fogom itt leírni.

10/10


A történet

Sodró és lendületes. Nem olyan, mint az előző kötet, itt már csak néhány percnyi szusszanás van, utána pörög tovább, új veszélyekkel, új kilátásokkal, újabb és újabb izgalmakkal. Látszik, hogy erősek az alapok, mert már nincsenek száraz magyarázatok és középszerű jelenetek - a feszültség az egekig tör. Lényegében az egész kötet olyan, mint az előző rész utolsó oldalai. 

Egyszerre volt lenyűgöző és letehetetlen.

10/10


Kinek ajánlom?

Azoknak, akiket nem untat a hosszas világépítés, mert tartok tőle, hogy az első rész nélkül ez a könyv nem lenne érthető. Azoknak, akik szeretik az izgalmakat és nem taszítják őket a gyerekszereplők. És leginkább azoknak, akik szeretik a dark fantasyt és a horrort, mert abból aztán van bőséggel! Alapvetően nem ajánlom gyerekeknek, de érettebb kamaszoknak már igen, és felnőtteknek minden további nélkül.

Gyertek ti is Rocavarancoliába!

Összességében: határozottan 10/10.


Ui.: Alig várom a harmadik részt!


A recenziós példányt ezúttal is köszönöm a Metropolis Mediának!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csuka-átok - könyvajánló

A valószerűtlenség elmélete - könyvajánló