Riley E. Raines

Az egész úgy kezdődött, hogy April Faye -el közösen elkezdtünk regényt írni, még október vége felé, és mivel annyira mélyre rántott minket a sztori, hogy ki se tudtunk volna mászni belőle. És milyen jól tettük... Nanowrimo alatt nem lehet szépen írni, úgyhogy meg sem próbáltunk szépen fogalmazni, sem pedig leírni olyan dolgokat, amiket már úgyis megbeszéltünk, és komplett jeleneteket hagytunk ki. De ez végülis minden történettel hasonlóképpen van. Az első vázlat akkor is első vázlat, ha valaki ennél több időt szán rá. De mi is történt? Fogalmunk sincs, hogy mikor aludtunk vagy ettünk, mert mindketten végigdolgoztuk a novembert, és ehhez képest is olyan szószám jött össze, amilyet egy hónap alatt még nem láttam.  Az új történet a Farkastörvény címet viseli, korábban már volt egy poszt róla a blogon, és az már biztosnak tekinthető, hogy 18+-os lesz.   Ez egy olyan hónap volt, ami felnyitotta a szemünket: minden, ami az írás útjában áll, csak kifogás.

  April Faye és én vagyunk olyan bátrak, hogy a nyilvánosság előtt is felvállaljuk, hogy közünk van egymáshoz. (Akár irodalmi területen, akár a munkában... szóval... nem tagadjuk le egymást. Pedig le kéne :D April, ha ezt olvasod, akkor azért óvatosan a munkahelyeden :D ) Egyébként úgyis olvasni fogja, mert mindjárt linkelem neki. Az történt még október vége felé, hogy elkapott bennünket a közös regényírhatnék - vagyis April felvázolt egy sztorialapot, engem is megihletett vele, aztán együtt láttunk neki a történet kidolgozásának. Most már eljutottunk odáig, hogy van belőle két és fél kötet. Aki figyelt, már ki is számolta, hogy ezt nem egészen egy hónap alatt hoztuk össze. És már most elértük a Nanowrimo határát, pedig azt csak a második kötettől számoljuk. Dicsekvés befejezve. Figyelmeztetés!  18+os tartalom! Ami viszont írástechnikai szempontból érdekes lehet, az a jelenlegi szöveg és a majdnem kész termék közti különbség. Ha az ember közösen ír regényt

Visszatértem! Ugyan nem a kihívásos poszttal, mert azt szerdán szeretném közzétenni, hanem ezúttal egy saját kis értekezéssel arról, hogy mi is az az ihlet, vagyis mit nevezünk annak mi, írók. Úton-útfélen, mindenféle Facebook-csoportban hallom/látom, hogy az írók hajlamosak a válságok nyomorába süllyedni pusztán azért, mert nincs ihletük. Nem jön a múzsa, hogy homlokon csókolja őket. Úgyhogy nem írnak napok, hetek, hónapok, évek óta, és szenvednek ettől az állapottól. Néhányan - ez igazából csak az amatőrökre igaz - azt várják, hogy egyszer majd derült égből ismét megérkezik hozzájuk az áhított ihlet, és akkor novellák, regények, komplett történetek írják magukat a word dokumentumba, amelyek úgy, ahogy vannak, egy az egyben tökéletesek lesznek, ugyanúgy, mint egykoron... Na itt a baj. Ez nagyon nem így működik. Első pont: olvasd vissza azt az írást, amit évekkel ezelőtt, a múzsa hatására írtál. (ezt a részt nem is ragozom tovább, egy bekezdés alatt tudni fogod, miről be