Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2018

Bye-bye 2018

Kép
Sokan összegeznek az év végén, megteszem én is.  Miről is szólt 2018? Fontossági sorrendben: Megjelent a Trizanton pilótái - Hecate, az engedetlen  Nagy izgalommal vártam az új könyvet, a borítótervezés kezdetétől. Ugyan egy kicsit megosztó lett, és vitákat generált különböző fórumokon, én a szívembe zártam. És máig is nagyon-nagyon örülök a megjelenésnek. Elkezdtem több új regényt, és az év végére April Faye-jel befejeztünk egy közöset Volt néhány sci-fi próbálkozás. Volt fantasy próbálkozás is. Egy történet megragadt, és nagyon úgy tűnik, hogy lesz is belőle valami. Egyelőre még nem árulnék el semmi komolyabb kulisszatitkot, de van két izgalmas szereplőm és egy végtelenül nagy világom. A projekt folyamatban :) Viszont, ami ennél is fontosabb, október végén April Faye-jel együtt  nekiugrottunk egy új regénysorozatnak, és 27-én eljutottunk a vázlat legvégéig. Elég részletes vázlat, már önmagában vagy ötszáz oldal, most már csak meg kell írni, regény-formába sze

Egy őrült Nanowrimo

Kép
Az egész úgy kezdődött, hogy April Faye -el közösen elkezdtünk regényt írni, még október vége felé, és mivel annyira mélyre rántott minket a sztori, hogy ki se tudtunk volna mászni belőle. És milyen jól tettük... Nanowrimo alatt nem lehet szépen írni, úgyhogy meg sem próbáltunk szépen fogalmazni, sem pedig leírni olyan dolgokat, amiket már úgyis megbeszéltünk, és komplett jeleneteket hagytunk ki. De ez végülis minden történettel hasonlóképpen van. Az első vázlat akkor is első vázlat, ha valaki ennél több időt szán rá. De mi is történt? Fogalmunk sincs, hogy mikor aludtunk vagy ettünk, mert mindketten végigdolgoztuk a novembert, és ehhez képest is olyan szószám jött össze, amilyet egy hónap alatt még nem láttam.  Az új történet a Farkastörvény címet viseli, korábban már volt egy poszt róla a blogon, és az már biztosnak tekinthető, hogy 18+-os lesz.   Ez egy olyan hónap volt, ami felnyitotta a szemünket: minden, ami az írás útjában áll, csak kifogás.