Riley E. Raines

 Már a megjelenéskor felkeltette a figyelmemet ez a könyv, épp ezért nagyon örültem neki, amikor megérkezett a recenziós példányok között a Metropolis Mediától. Összesen hat könyvet kaptam, és tudtam, hogy ha jót akarok magamnak, a kedvenc-várományosokat kell a végére hagyni. Ez így is történt, és nem okozott csalódást. Valóban kedvenccé vált. Mi marad az emberből, ha megfosztják az emlékeitől? Ki dönti el, hogy miben kell hinnünk? Lebilincselő történet lázadásról, reményről és emberségről. A moszkvai kiképzésről frissen hazaérkezett Alekszej apja az Emberkutató Intézet vezetője Új-Tokióban, ahol a tengerszint emelkedése következtében a város egy része már víz alá került. Az intézetbe rendszeresen érkeznek emberszállítmányok, leendő kísérleti alanyok, köztük Satomi, egy fiatal lány, akinek ki akarják törölni az emlékeit. Alekszej kapja meg feladatul a kísérlet előkészítését, mivel a fiú számára azt az életutat jelölték ki, hogy folytassa az apja munkáját. A felszín alatt azonban egyre

 Vannak olyan könyvek, amiket akkor is érdemes elolvasni, ha esetleg nem tartoznak bele az ember komfortzónájába. És a Szavakba zárva pontosan ilyen - a könyv elolvasása után nehezen tudom elképzelni, hogy létezik bárki, akinek ez a könyv szórakozást ígérne, mégis fontosnak érzem, hogy minél többekhez eljusson. A ​könyv lapjain hét ember töredékes emlékekből próbálja rekonstruálni a titokzatos férfi, Benedict Ryś életét. Az érzéki hangulatokban bővelkedő történet részben az egyetemek világába kalauzolja az olvasót, részben pedig egy mediterrán étterem sorsa körül bonyolódik. Biztos, hogy ismerünk egy embert? A regénybeli hetek is azt hitték, de a történet végére (stílusosan) mintha egy hagymát hámoznánk, rétegről rétegre bomlik szét a rejtélyes férfi története, közben feltárul azoknak a sorsa is, akik róla beszélnek. A regény mítoszokat épít és rombol le egyszerre, és folyamatosan felteszi az elmondhatóság kérdését: ugyanazt értjük-e a szavakon, vagy amit mondunk, az másoknak egyfajta

 Alapvetően jobban szeretem a regényeket, mint a novellákat, (ennek egyszerűen az az oka, hogy szeretek ragaszkodni a karakterekhez és elmerülni a szövevényes, hosszú történetekben), úgyhogy nem túl nagy lelkesedéssel nyitottam ki Az idő ajándékait. Az egyetlen, ami vonzott a könyvben, az a GFK címke volt, elvégre a két abszolút kedvenc műfajom a sci-fi és a fantasy (hogy ez melyik, arra majd később kitérünk.) Csakhogy abban a pillanatban, hogy elkezdtem olvasni, már minden előzetes ellenérzésem eltűnt, és magával ragadott Zoran Živković világa.  Előzetesen széttagolt, többféle témát körüljáró, különféle hangulatú novellákra számítottam, de ebben sem lett igazam: a kötet történetei egymásba fűződnek, egymásra épülnek, szóval nem hogy ráhangolódási szünetet kellett tartanom két novella között, de sokszor rögvest faltam a következőt. Bár a borító az első pillanatban is megfogott, azt nem gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyire jó élmény lesz. A ​könyv első részében négy kétségbeesett em

Számomra ritka az a könyv, amelyiket ne tudnám letenni, és ha mégis le kell tennem, alig várjam, hogy végre folytathassam az olvasást - de a Morten és az eltűnt világok pont ilyen volt. Nagyon hamar beleszerettem, és nagyon sok szempontból tetszett. Éppen ezért repült is egy (szubjektív) öt csillag a Molyon. És szeretném, ha ez a történet a lehető legtöbb emberhez eljutna. Reeli Reinaus észt néprajzkutató-író mágikus realizmus jegyében íródott ifjúsági regénye a finn lápvidéken játszódik. Ennek közelében él a hányattatott sorsú, tizenéves Morten, akinek az anyja Finnországban dolgozik, őt pedig alkoholista nagybátyja neveli. A fiú imád fényképezni, gyakran kijár a közeli lapályhoz, hogy a természetet fotózhassa. Egy éjszaka véletlenül összetalálkozik Emilie-vel, akivel barátságot kötnek. Morten azonban hamarosan rájön, hogy a titokzatos lány nem hagyhatja el a lápot… Még friss az élmény, de lássuk, miért is tetszett ennyire? A borító A könyv borítója hűen tükrözi a regény borús, szürke