Bejegyzések

Könyves vélemények címkéjű bejegyzések megjelenítése

Szavakba zárva - könyvajánló

Kép
 Vannak olyan könyvek, amiket akkor is érdemes elolvasni, ha esetleg nem tartoznak bele az ember komfortzónájába. És a Szavakba zárva pontosan ilyen - a könyv elolvasása után nehezen tudom elképzelni, hogy létezik bárki, akinek ez a könyv szórakozást ígérne, mégis fontosnak érzem, hogy minél többekhez eljusson. A ​könyv lapjain hét ember töredékes emlékekből próbálja rekonstruálni a titokzatos férfi, Benedict Ryś életét. Az érzéki hangulatokban bővelkedő történet részben az egyetemek világába kalauzolja az olvasót, részben pedig egy mediterrán étterem sorsa körül bonyolódik. Biztos, hogy ismerünk egy embert? A regénybeli hetek is azt hitték, de a történet végére (stílusosan) mintha egy hagymát hámoznánk, rétegről rétegre bomlik szét a rejtélyes férfi története, közben feltárul azoknak a sorsa is, akik róla beszélnek. A regény mítoszokat épít és rombol le egyszerre, és folyamatosan felteszi az elmondhatóság kérdését: ugyanazt értjük-e a szavakon, vagy amit mondunk, az másoknak egyfajta

Az idő ajándékai - könyvajánló

Kép
 Alapvetően jobban szeretem a regényeket, mint a novellákat, (ennek egyszerűen az az oka, hogy szeretek ragaszkodni a karakterekhez és elmerülni a szövevényes, hosszú történetekben), úgyhogy nem túl nagy lelkesedéssel nyitottam ki Az idő ajándékait. Az egyetlen, ami vonzott a könyvben, az a GFK címke volt, elvégre a két abszolút kedvenc műfajom a sci-fi és a fantasy (hogy ez melyik, arra majd később kitérünk.) Csakhogy abban a pillanatban, hogy elkezdtem olvasni, már minden előzetes ellenérzésem eltűnt, és magával ragadott Zoran Živković világa.  Előzetesen széttagolt, többféle témát körüljáró, különféle hangulatú novellákra számítottam, de ebben sem lett igazam: a kötet történetei egymásba fűződnek, egymásra épülnek, szóval nem hogy ráhangolódási szünetet kellett tartanom két novella között, de sokszor rögvest faltam a következőt. Bár a borító az első pillanatban is megfogott, azt nem gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyire jó élmény lesz. A ​könyv első részében négy kétségbeesett em

Morten és az eltűnt világok - könyvajánló

Kép
Számomra ritka az a könyv, amelyiket ne tudnám letenni, és ha mégis le kell tennem, alig várjam, hogy végre folytathassam az olvasást - de a Morten és az eltűnt világok pont ilyen volt. Nagyon hamar beleszerettem, és nagyon sok szempontból tetszett. Éppen ezért repült is egy (szubjektív) öt csillag a Molyon. És szeretném, ha ez a történet a lehető legtöbb emberhez eljutna. Reeli Reinaus észt néprajzkutató-író mágikus realizmus jegyében íródott ifjúsági regénye a finn lápvidéken játszódik. Ennek közelében él a hányattatott sorsú, tizenéves Morten, akinek az anyja Finnországban dolgozik, őt pedig alkoholista nagybátyja neveli. A fiú imád fényképezni, gyakran kijár a közeli lapályhoz, hogy a természetet fotózhassa. Egy éjszaka véletlenül összetalálkozik Emilie-vel, akivel barátságot kötnek. Morten azonban hamarosan rájön, hogy a titokzatos lány nem hagyhatja el a lápot… Még friss az élmény, de lássuk, miért is tetszett ennyire? A borító A könyv borítója hűen tükrözi a regény borús, szürke

A rövid mondatok földje - könyvajánló

Kép
 A rövid mondatok földje egy ígéretes szépirodalmi könyv volt számomra, amely annak ellenére, hogy a Metropolis Media SzK sorozatában jött ki, nagyon könnyed olvasmánynak bizonyult. Semmi világfájdalom, semmi siránkozás, csak csupa szív és csupa báj :)  Az első benyomás fontos. De lássuk, hogy a végén mire jutottam :) Stine Pilgaard: A ​rövid mondatok földje  Egy fiatal nő élettársát követve a dániai Nyugat-Jütland egy kisebb településére költözik, ahol a gyereknevelés mindennapi kihívásain túl számtalan egyéb kérdéssel találja szemben magát. Hogyan kommunikál az ember az aprócska település boltosával? Meg lehet-e állítani a világ bolondságát egy levelesládán keresztül? Mi jár a nyugat-jütlandiak fejében a mondataik közötti szünetekben? Hogyan lehet összecsukni a babakocsit? Miért olyan boldogok a népiskola diákjai, és mit akarnak az emberek Vellingben? A rövid mondatok földje egy humoros és szeretetteljes regény egy fiatal anyáról, aki némileg elszigetelve igyekszik eligazodni egy zav

Forgó szív - könyvajánló

Kép
Óvatosan vettem a kezembe ezt a könyvet, elvégre ritkán olvasok szépirodalmi műveket (sőt, ha az idei molyos listámat nézzük, igazából ritkán olvasok... bármilyen könyvet. Ez utóbbin most, az év vége felé már végre sikerült változtatnom, és ha minden jól megy az elkövetkezendő napokban, akkor egy kicsit javítok az átlagomon.) Ez a könyv pedig az SzK sorozatban jelent meg a Metropolis Mediánál. Ezek alapján arra számítottam, hogy nehéz olvasmány lesz. De a Forgó szív kellemes csalódást okozott. Erről a kötetről van szó: Donal Ryan: Forgó szív Írország pénzügyi összeomlását követően egy ír faluban rég elfojtott indulatok törnek fel a felszínre. Egy lelkiismeretlen vállalkozó csődje miatt sokan kerülnek kilátástalan helyzetbe. És ha mindez nem lenne elég, szörnyű bűncselekmény történik a máskülönben csendes, békés településen. Az emberek félnek, egyre dühösebbek, és a legtöbben elkeseredett csatát vívnak a mindennapi élet problémáival, saját vágyaikkal és démonaikkal. A sorban megszólaló

Semmi lányból Nem semmi lány

Kép
Jodi Taylor könyvei már régóta várólistán voltak nálam, és csak azért nem kerültek sorra hamarabb, mert túl sok mindenféle más volt előttük. Maga a történet nem feltétlenül keltette volna fel a figyelmemet sem a fülszöveg, sem az egyéb ajánlások alapján, úgyhogy ezúttal nagyon örülök neki, hogy recenziós példányként a kezembe került.  Nézzük meg közelebbről ezt a kis duológiát! A kettőt egyben, mert csak így érdemes kezelni őket. (Összességében a Semmi lány önmagában is olvasható, elmenne egy kötetes történetnek, ugyanakkor a második rész sem volt erőltetett - tehát, ha valaki elolvasta az elsőt, mindenképpen ajánlom a másodikat is!) Vigyázat! A kritika SPOILERES! Jodi Taylor szívet melengető és humoros. Amikor a súlyos dadogástól és önbizalomhiánytól szenvedő Jenny Dove, a „Semmi lány” megpróbál véget vetni életének , megjelenik Thomas, a misztikus, aranyszínű, gyömbéres keksz illatú ló, melyet csak ő lát. Segítségével Jenny váratlanul szert tesz egy férjre – az elbűvölő és kaotikus f

A szeretet gravitációja - könyvajánló

Kép
 Egy igazán érdekes és figyelemreméltó könyv került a kezeim közé A szeretet gravitációja cím alatt. Nemcsak szépen, de bravúrosan megírt kötet. Amikor ​a tizenhárom éves Jackie apja, Jim rendszeres öngyilkossági kísérletei miatt bekerül a Beckomberga pszichiátriai intézetbe, a lány egyre több időt tölt vele a látogatások alatt, s amikor az anyja nyaralni megy a Fekete-tengerhez, az intézmény válik második otthonává. Itt tapasztalja meg fiatalsága és felnőtté válása legfontosabb pillanatait is. A több idősíkon játszódó történet középpontjában a lány édesapja iránt érzett szeretete áll, s az, ahogy e szeretet révén megpróbálja megérteni és megmenteni az apát először kislányként, majd fiatal nőként és anyaként. A sokrétű regény szokatlan karakterein keresztül megismerhetjük a kórházban élő ápoltakat, az őket gondozó nővéreket és egy sajátos elveket követő orvost is, aki a betegeit kiviszi szórakozni a stockholmi éjszakába, hogy igazán embernek érezhessék magukat. Miközben lírai hangvétel

Kitörölve - könyvajánló

Kép
Ismét egy szépirodalmi könyvet hoztam nektek - ami azt illeti, lassan be kellene iktatnom egy-egy más témájú olvasmányt is :) Viszont ez a könyv mindenképpen megérdemel egy bejegyzést. Zala, ​egyedülálló kismamaként, egészséges gyermeknek ad életet egy ljubljanai kórházban. Minden jól megy, csak egy aprócska probléma jelentkezik a számítógépes rendszerben: nincs meg a nő fájlja. Szoftverhiba, valószínűleg semmi komoly. Néhány napon belül azonban a bürokrácia groteszk útvesztőjében találja magát, ami azt állítja: nincs társadalombiztosítása, állandó lakcíme, a személyi igazolványa érvénytelen. Hivatalosan sem ő, sem újszülöttje nem létezik. Tehát a gyermeke árva, az árvákat pedig örökbe adják. Zala minden követ megmozgat, hogy megoldást találjon ebben az egyre reménytelenebb helyzetben, miközben feltárulnak az ekkori szlovén társadalmi rendszer embertelen anomáliái. A kafkai hangulatú regény annak a 25 671 állampolgárnak állít emléket, akiket 1992. február 26-án a Szlovén Köztársaság Be

Napok piramisai - könyvajánló

Kép
 Mindenekelőtt tartozom egy vallomással: nem szeretem a novellákat. Sem írni, sem olvasni. Azért, mert sokkal jobban szeretem a hosszú, nagyszabású történeteket, ahol olvasóként (és íróként) közel kerülhetek a karakterekhez, ahol van ideje a világnak és a szereplőknek is kibontakozni, úgyhogy nekem sokszor még az egykötetes regény is kevés. Ez természetesen nem von le sem a műfaj, sem az épp szóban forgó kötet értékéből, pusztán személyes preferencia. Lássuk, hogyan sikerült a Napok piramisai A ​sötétség mélyén járunk, az éjszaka sötétjében, ahol a lélek csak pislákol. Az idő túl gyorsan pereg, nem engedelmeskedik nekünk. Mit tehetünk? Tükörbe nézhetünk, könyörtelen önreflexiót gyakorolhatunk, és akkor van esély meglátni a fényt, a csodát. Illatok, hangok, érzések, érintések, pillantások, hangulatok jönnek közel ilyenkor, a lét alapvető érzékisége, és annak megtapasztalása, hogy minden egy rendezett láncba illeszkedik. A teljes élet tudata, amikor épp nincs „létgödör”, örvény, ami besz

Johanna Sinisalo: Iron Sky - könyvajánló

Kép
 Az Iron Sky talán nem ismeretlen azok számára, akik érdeklődnek a hmm... különlegesebb filmek iránt.  (ez alatt a Zs-kategóriás sci-fit értem :D) Vagy szimplán a náci-korszak iránt. Vagy egyszerűen szeretik a nagyon vicces, nagyon beteg, nagyon elvetemült történeteket.  Azt már kevesebben tudják, hogy ebből a történetből egy könyv is született - és a műfaj kedvelőinek ez a könyv bizony alapmű. A ​nácik bukása után létrejött a Negyedik Birodalom – a Holdon. Adolf Hitler holtteste (elvileg) nyomtalanul eltűnt, de a nemzetiszocialista ideológia virágkorát éli továbbra is, egy másik égitesten. A könyv egy fiatal nőről szól, aki hisz a faji felsőbbrendűségben és mind­azokban a doktrínákban, amelyeket a Földről tanult. Ám amikor egy amerikai űrhajó érkezik a Holdra 2018-ban, minden megváltozik. Renate a Földre utazik, hogy beszélhessen az embereknek az erkölcsileg magasabb rendű náci életmód erényeiről, ám amit ott talál, cseppet sem olyan, mint a propagandában. A világ abszurditását tükröz

A sárkány hívása - könyvkritika

Kép
 Tettem egy kis kitérőt az ifjúsági irodalom felé, és nem bántam meg. Ugyan manapság már ritkábban olvasok gyerekeknek, főleg 12-14 éves korosztálynak szánt irodalmat, ezúttal mégis egy ilyen könyvet vettem a kezembe. Kifejezetten felüdülés volt. Dina olyan képességgel bír, amiért az emberek nem szeretnek a szemébe nézni. Ha Dina belenéz valaki szemébe, látja annak bűneit, olyan titkokat, amiért szégyenlik magukat, az igazságot; így az emberek kerülik a lány pillantását. Egy napon Dunark királyát, állapotos feleségét és négy éves fiukat meggyilkolják. A tettes úgy tűnik a király legidősebb fia, Nicodemus Ravens, aki ájulásig italozott, majd tőrrel a kezében találtak rá. Dina édesanyját Melussina Tonerre „boszorkányt” hívják, hogy nézzen bele a férfi szemébe, és igazolja bűnösségét, azonban az események egészen más irányt vesznek. Melussina nem lát semmit Nicodemus tekintetében. A nőt börtönbe vetik és megkezdődik Dina harca, hogy kihozza anyját mielőtt Dunark sárkányai elé vetnék. Láss

A sirályok kacagása - könyvajánló

Kép
Mostanság egyre közelebb kerülök a szépirodalomhoz - ugyan ez a műfaj még mindig nem került túlsúlyba az ifjúsági, szórakoztató könyvekhez képest, de egyre jelentősebb részt foglalnak el a polcomon a szépirodalmi művek. Találtam már köztük lehengerlően jót, és olyat is, amit kevésbé élveztem, bár ez nem von le az értékéből.  A most következő könyv határozottan a jobbak közé tartozik. A ​gyönyörű Freyja, néhány évnyi házasság után, Amerikából hazatér Izlandra. Fehér bőre, vörös ajka, hosszú, fekete haja, hideg-kék tekintete és kólásüvegre hasonlító, csodás teste fenekestül felforgatja a kis halászfalu életét. A férfiak körülötte legyeskednek, a nők csodálják. Ám a 12 éves Aggát, Freyja unokahúgát nem olyan könnyű megszédíteni. Szerinte Freyja gonosz, talán nem is igazi ember, hisz a tekintete olyan, akár a gleccser, és különben is nagyon furcsán viselkedik. Nem eszik húst, hét bőröndnyi ruhát hozott magával, és hidegebbnek tűnik egy kihűlt hullánál, ráadásul éjszakánként hosszú sétákat

Samhein aratása - könyvkritika

Kép
Őszintén be kell valljam, nagy elvárásokkal ugrottam neki ennek a regénynek, de egy kicsit másra számítottam, mint amit kaptam.  A könyv a leírás alapján egy isekai*  fantasy - sok ilyen sztorit láttunk a Sword Art Online óta, van köztük hősies, szórakoztató és unalmas is. És bár tagadhatatlanul ugyanaz a felállás, a Samhein aratását igazából egyik fenti kategóriába sem sorolnám. *isekai: olyan történet, ahol az ismert világunkban élő főszereplő(k) átkerül(nek) egy másik, általában fantasy világba, és ott kell helyt állniuk, valamint többé-kevésbé megmenteni azt a világot.  Fülszöveg: Üdvözlünk Rocavarancoliában, a csoda, a horror, a szörnyek és a rémálmok birodalmában! Üdvözlünk a halál kapujában! Egy hosszú és kimerítő háború után Rocavarancolia romokban hever. Nem repülnek többé sárkányok az égen, a vámpírok szomjan haltak, és nincs elegendő mágia ahhoz, hogy a királyságot összetartsa. De még nincs mindennek vége. Halloween éjjelén megnyílik az egyetlen fennmaradt kapu, ami összeköt