Riley E. Raines

Alább egy igazán lényegre törő írást olvashatunk az írói válság leküzdéséről, 1974-ből, Dennis Upper pszichológus tollából. A terület azóta sem fejlődött túl sokat, és igen, máig ez a legtutibb összefoglaló arról, hogy hogyan is lehet leküzdeni az írói válságot: De a dolog ennyire azért nem egyszerű, és ha az ember éppen kifelé lábal egy írói válságból, és már legalább blogot képes írni, akkor megszületik az alábbi értekezés: A Lustaság réme Szeretem azt mondani, hogy az írói válság egyszerűen az írói lustasággal azonos állapot, csak az előbbi kifejezés szebben hangzik. Ez azért nem teljesen igaz, de ez is előfordul, mondhatnánk, hogy ez az írói válság első, nyolc napon belül gyógyuló fokozata: Tegyük fel például, hogy van egy regényed (aminek talán sosem volt vázlata), és most egy kicsit törnöd kellene a fejedet rajta, hogy hogyan alakuljon a következő fejezet, vagy éppen a sorozat következő kötete. De ez problémás, és nincs kedved-időd-energiád ezzel foglalkozni....

Ezúttal April Faye alkotott egy book taget, a legutóbbi-legnagyobb moziélményünk kapcsán. Szóval lássuk, kinek mi jut eszébe a Bosszúállókról!  Először is azt, hogy nekem mi jut eszembe róluk, mert voltam olyan szerencsés, hogy wordben kaptam a kérdéseket :D Amerika kapitány, az első bosszúálló – egy régi kedvenc  Ezt a trónt még mindig J. K. Rowling: Harry Potter birtokolja. Ez az a sorozat, amit a legrégebb óta szeretek, és nem is sokára újra akarom olvasni. Kamaszkorom meghatározó élményei kötődnek hozzá.  Fekete Párduc – egy új kedvenc  Ebből van sok :) Mostanában egy csomó könyv vándorolt a "kedvencpolc"-ra. Viszont ha nem is a legutóbbi kedvenc, de örök kedvencnek ígérkezik Andy Weir: A marsi :) Tony Stark – kedvenc high tech világ  Itt is komoly verseny alakult ki, de mivel azok a világok, amiket nagyon szerettem, mint high tech világok, totálisan elpusztultak, ezért a Ernest Cline: Ready Player One-t említeném. Lehet, hogy ez a világ ...

Az úgy kezdődött, hogy van egy molyos kihívás, amit ezúttal komolyan is veszek - a címe Molysakk címkékkel, és mindenkinek ajánlom, akinek van kedve kalandozni és taktikázni -, és hogy-hogy nem, ezúttal csak egy olyan mezőre tudtam lépni, ami kívül esik a komfortzónámból. Ez pedig az utazás volt. Eddig is volt egy nagy rakás könyvem a tervezett listán, de ez speciel nem volt köztük. Hogy miért is? Mert először 2002 nyarán kezdtem el olvasni ezt a könyvet, és az akkoriban benne hagyott színházjegy tanúsága szerint a hetvenedik oldalig jutottam. (Egy kártyanaptár is bizonyítja egyébként, hogy tényleg idestova 16 éve történt mindez.) Arra emlékeztem még, hogy akkoriban nagyon-nagyon utáltam ezt a könyvet. Nem annyira, hogy tíz oldal után letegyem, mert nem is értem, miről vakerál ez a hülyegyerek, de annyira azért mégis, hogy az igazi kalandok előtt hagyjam a fenébe, és meg is feledkezzek róla. Kemény volt, nem is adnám se gyerek, se kamasz kezébe, ez a történet a mai digit...