Riley E. Raines

Avagy milyen szabályok vonatkoznak a történetmesélés időrendjére? Ennek a posztnak az ötlete azért merült fel bennem, mert már a sokadik olyan könyvvel találkoztam, ami teljesen felrúgta a történet időrendiségét. Ezek közül két könyv beszippantott, és most megpróbálom megfejteni, hogy miért. De ne szaladjunk ennyire előre. Egy-két kivételtől eltekintve minden könyvben vannak visszaemlékezések. Az információkat szinte soha nem kronológiai sorrendben kapjuk, hiszen akkor minden úgy kezdődne, hogy "megszülettem, felcseperedtem...", és az olvasó az első ötszáz oldalon halálra unná magát. Egyes információk később lesznek fontosak, és néha még az sem lenne elég, ha a főszereplő életét a kezdetektől nyomon követnénk: gondoljunk csak a Harry Potter merengős jeleneteire! Azokban az emlékekben jóval Harry születése előtt járunk, az információk mégis a jelenben lesznek fontosak.  Ennek ellenére a Harry Potter-sorozat kronológikus, és jár egy pacsi Rowlingnak, amiért

Amikor megkaptam ezt a könyvet, úgy gondoltam, hogy komfortzónán kívüli olvasás lesz, hiszen nagyon ritkán veszek a kezembe szépirodalmat. (Ezen lassan változtatni kell.) Arra számítottam, hogy lassan fogok haladni vele, és csak hetek múlva érek a végére. A sejtéseim nem jöttek be: bár a történet kétségtelenül szépirodalmi, a lélektani vonalak nagyon is a komfortzónámba tartoznak. Ráadásul néhány nap alatt felfaltam a könyvet, és nem is véletlenül. Lássuk az értékelést, spoilerek nélkül! Evie Wyld: Ha minden madár énekel Jake Whyte, az Ausztráliából érkezett fiatal nő magányosan él egy öreg tanyán, valahol egy meg nem nevezett brit szigeten, ahol szüntelenül esik az eső és fúj a szél. Van egy társa, a neveletlen Kutya, és van egy birkanyája. De éjszakánként valami előjön az erdőből, és öldösi a birkáit. Akármi lehet. Talán az erdőben élő rókák, vagy az a furcsa fiú a szomszédból? Egy ismeretlen, félelmetes vadállatról is hallani. Avagy a szörnyű titkokat rejtő múlt kí

Az Ad Astra premierje lázban tartja a scifi-rajongókat, nem is véletlenül: mostanában éveket kell várnunk egy-egy olyan film elkészültére, ami foglalkozik az űrutazással, és nincsenek benne se Hulkok, se Vukik. Nem is csoda, hogy azonnal bőséggel megrohamozták a blogokat a róla készült amatőr és félprofi kritikák, és mindenki melldöngetve hangsúlyozta, hogy mekkora csalódás a film. (Ha talál valaki pozitív véleményt, kérem, linkelje!) Miért néztem meg mégis? Mert a moziban lemaradtam a Végjátékról, a Csillagok közöttről, de még az Utazókról is, és ezeket az űrbéli felvételeket mindenképpen nagyképernyőn akartam látni. A trailer alapján én is hard-scifire számítottam, a kritikák alapján pedig egy nagyon rossz filmre, de végül egyik véglet sem jött be.  Itt a trailer, egyébként: Már ott lehetne gyanakodni, hogy ez bizony nem lesz hard-sf, amikor a moziban nincs 3D-s előadás, ellenben közel ugyanannyiszor vetítik feliratosan, mint szinkronosan. Ha ott nem, akkor Brad P

Vannak életszakaszok, amikor az ember egyszerűen nem tud rátapadni egyetlen könyvre sem. Amikor képtelenség átzuhanni egy másik világba, mert a valóság folyamatosan ostromol. Most pont így jártam a Korcsokkal, de ez semmit sem von le a könyv értékéből. Amit elöljáróban tudni kell, hogy személyesen ismerem R. J. Hendont (ha azt a pár találkozást ismerettségnek lehet nevezni), hiszen ugyanazon kiadónál jelentek meg a könyveink. Szimpatikus fickó benyomását keltette, olyasvalakiét, aki a folyamatos fejlődési lehetőségeket keresi. És ezt tükrözi a regénye is. Egyáltalán nem kezdő: a Korcsok nagyon jól megírt, izgalmas történet. Ugyanakkor mindig van feljebb. Szubjektív értékelés következik A szereplők: Elég sok történetszál fut össze, és elég sok szereplő szemén keresztül ismerkedünk meg a világgal. Rany egy szerethető főszereplő, egy kislány, aki "ért a kutyák nyelvén". Az ő szemszöge és karaktere uralkodó a kötetben. Egyfelől kockázatos dolog

Sokan összegeznek az év végén, megteszem én is.  Miről is szólt 2018? Fontossági sorrendben: Megjelent a Trizanton pilótái - Hecate, az engedetlen  Nagy izgalommal vártam az új könyvet, a borítótervezés kezdetétől. Ugyan egy kicsit megosztó lett, és vitákat generált különböző fórumokon, én a szívembe zártam. És máig is nagyon-nagyon örülök a megjelenésnek. Elkezdtem több új regényt, és az év végére April Faye-jel befejeztünk egy közöset Volt néhány sci-fi próbálkozás. Volt fantasy próbálkozás is. Egy történet megragadt, és nagyon úgy tűnik, hogy lesz is belőle valami. Egyelőre még nem árulnék el semmi komolyabb kulisszatitkot, de van két izgalmas szereplőm és egy végtelenül nagy világom. A projekt folyamatban :) Viszont, ami ennél is fontosabb, október végén April Faye-jel együtt  nekiugrottunk egy új regénysorozatnak, és 27-én eljutottunk a vázlat legvégéig. Elég részletes vázlat, már önmagában vagy ötszáz oldal, most már csak meg kell írni, regény-formába sze

Az egész úgy kezdődött, hogy April Faye -el közösen elkezdtünk regényt írni, még október vége felé, és mivel annyira mélyre rántott minket a sztori, hogy ki se tudtunk volna mászni belőle. És milyen jól tettük... Nanowrimo alatt nem lehet szépen írni, úgyhogy meg sem próbáltunk szépen fogalmazni, sem pedig leírni olyan dolgokat, amiket már úgyis megbeszéltünk, és komplett jeleneteket hagytunk ki. De ez végülis minden történettel hasonlóképpen van. Az első vázlat akkor is első vázlat, ha valaki ennél több időt szán rá. De mi is történt? Fogalmunk sincs, hogy mikor aludtunk vagy ettünk, mert mindketten végigdolgoztuk a novembert, és ehhez képest is olyan szószám jött össze, amilyet egy hónap alatt még nem láttam.  Az új történet a Farkastörvény címet viseli, korábban már volt egy poszt róla a blogon, és az már biztosnak tekinthető, hogy 18+-os lesz.   Ez egy olyan hónap volt, ami felnyitotta a szemünket: minden, ami az írás útjában áll, csak kifogás.

  April Faye és én vagyunk olyan bátrak, hogy a nyilvánosság előtt is felvállaljuk, hogy közünk van egymáshoz. (Akár irodalmi területen, akár a munkában... szóval... nem tagadjuk le egymást. Pedig le kéne :D April, ha ezt olvasod, akkor azért óvatosan a munkahelyeden :D ) Egyébként úgyis olvasni fogja, mert mindjárt linkelem neki. Az történt még október vége felé, hogy elkapott bennünket a közös regényírhatnék - vagyis April felvázolt egy sztorialapot, engem is megihletett vele, aztán együtt láttunk neki a történet kidolgozásának. Most már eljutottunk odáig, hogy van belőle két és fél kötet. Aki figyelt, már ki is számolta, hogy ezt nem egészen egy hónap alatt hoztuk össze. És már most elértük a Nanowrimo határát, pedig azt csak a második kötettől számoljuk. Dicsekvés befejezve. Figyelmeztetés!  18+os tartalom! Ami viszont írástechnikai szempontból érdekes lehet, az a jelenlegi szöveg és a majdnem kész termék közti különbség. Ha az ember közösen ír regényt