Az idő ajándékai - könyvajánló
Alapvetően jobban szeretem a regényeket, mint a novellákat, (ennek egyszerűen az az oka, hogy szeretek ragaszkodni a karakterekhez és elmerülni a szövevényes, hosszú történetekben), úgyhogy nem túl nagy lelkesedéssel nyitottam ki Az idő ajándékait. Az egyetlen, ami vonzott a könyvben, az a GFK címke volt, elvégre a két abszolút kedvenc műfajom a sci-fi és a fantasy (hogy ez melyik, arra majd később kitérünk.) Csakhogy abban a pillanatban, hogy elkezdtem olvasni, már minden előzetes ellenérzésem eltűnt, és magával ragadott Zoran Živković világa. Előzetesen széttagolt, többféle témát körüljáró, különféle hangulatú novellákra számítottam, de ebben sem lett igazam: a kötet történetei egymásba fűződnek, egymásra épülnek, szóval nem hogy ráhangolódási szünetet kellett tartanom két novella között, de sokszor rögvest faltam a következőt. Bár a borító az első pillanatban is megfogott, azt nem gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyire jó élmény lesz.
A második részben a rangos World Fantasy-díjat elnyert novellafüzér, A könyvtár hat, egymásba fonódó fantasztikus történetét olvashatjuk, amelyek mindegyike a könyvekhez fűződő, fontos kapcsolatunkra épül. A stílus emlékeztet Jorge Luis Borges végtelen könyvtárára, de Kafka vagy Umberto Eco univerzumára is. A nyitó történetben egy író felfedez egy weboldalt, ahol az összes könyvét megtekintheti, beleértve azokat is, amelyeket még nem írt meg. Egy másikban egy közönséges könyvtár egyik napról a másikra az élettörténetek archívumává változik. Egy harmadikban a pokol maga is egy könyvtár…
Zoran Živković vízióiban, elképzelt világaiban az emberi lét képtelenségeit jeleníti meg melankolikus, ironikus szellemességgel.
„Živković elbeszélései látszólag egyszerűek s egyúttal rendkívül elegánsak. A szerb író minden új könyvével újra meg újra fölényesen bizonyítja, miért tekinthető a kortárs fantasztikus irodalom egyik legjelentősebb mesterének.”
(Revolution SF, USA)
„Akárcsak Jorge Luis Borges, Živković is a csodás alternatív világok mestere. David Lynch- hez hasonlóan sikerül összefonnia a feszültséget a bánattal – egyszerre tud kegyetlen és szellemes lenni.”
(The Seattle Times, USA)
A borító
Vessünk egy pillantást a borítóra, és ámuljunk! Ez a szépia színezetű, vonalakból és arctalan alakokból álló grafika egyszerűen varázslatos, és annyira tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát, hogy én habozás nélkül a 2023-as év legjobb borítójának választanám. Engem teljesen elvarázsolt.
11/10
A stílus
Nálam ez a kérdés talán még a könyv történeténél, szereplőinél vagy bármi másnál is fontosabb. Ha jó a stílus, még egy politikai elemzést is el tudok olvasni, ha rossz, akkor egy fantasyt sem. Márpedig Zoran Živković stílusa egyszerű és magával ragadó. A leírásai érzékletesek és gyönyörűek; a párbeszédei minimalisták, sehol egy felesleges plusz karakter. Az írónak és Radics Viktória fordítónak is köszönet ezért a nyelvezetért.
Az idő ajándékai és a Könyvtár két külön novellasorozat, és a stílusuk egy fontos ponton más: az első négy novella E/3-as, az utóbbi hat novella pedig E/1-es írásmódban íródott, de mindkét módban magabiztos, és ugyanolyan lendületes az írás.
10/10
A szereplők
Novellákról lévén szó, nincsenek állandó szereplők - bár Az idő ajándékait végigkíséri egy titokzatos, fehér kesztyűs alak, az, aki az ajándékot osztogatja. Ő azonban az árnyékba húzódik, végig nem látjuk az arcát, és sokkal fontosabbak nála az egy-egy novellában előforduló karakterek. Mindannyian érdekesek, egy kissé bogarasak és nagyon egyediek. Ebből a szempontból viszont nálam a Könyvtár második novellája, a Házikönyvtáré nyert - ez a szereplő nem szimplán bogaras, hanem teljesen bolond. Elvégre padlótól plafonig megtölteni egy lakást ajándékba kapott, ki sem nyitott könyvekkel, miközben az illető számolja a lépcsőfokokat, és lefelé mindig hárommal kevesebb van, mint felfelé... Nem, ez az ember nem bogaras, hanem őrült, még ha ártalmatlan is.
A karakterekről csak egy-egy pillanatképet kapunk, testbeszédük, szavaik, reakcióik elevenítik meg őket. Azonban itt maradt bennem egy kis hiányérzet, hiszen a legtöbbjüket szeretném jobban is megismerni, több ok-okozatot felderíteni, és gyakran szeretném lehúzni róluk egy kicsit az irónia által rájuk rótt túlzásokat.
8/10
A történet(ek)
A novellafüzérekben kétféle történetfolyammal találkozunk, ahogy azt a fülszöveg is ígéri. Az idő ajándékaiban meglátogatjuk a távoli jövőt, a régi-régi múltat, sőt, egy ember a saját életét is képes lesz megváltoztatni; a Könyvtárban pedig különböző könyvek, vagy egész könyvtárak bukkannak fel titokzatos körülmények között. Ezek közül engem az Éjszakai könyvtár ragadott el igazán (bár azt hittem, hogy a Pokolkönyvtár fog, na de ez az én meglehetősen fura ízlésemnek köszönhető). A történetek rövidek, kegyetlenek, de ugyanakkor mulatságosak és szórakoztatóak is.
És most jön a lényeg, ami meglepetésként ért: mindkét novellasorozatban van egy-egy zárónovella, amely nem csupán ad némi magyarázatot az előzőekre, de kritikus szemmel véleményezi is azokat. Márpedig ez tökéletes keretbe zárja az egyébként is hangulatos és elgondolkodtató novellákat. Az idő ajándékai Festőnője inkább magyaráz, míg a Könyvtár Elitkönyvtára egy torz tükröt mutat fel (számomra ez már annyira elrugaszkodott volt, hogy a nevetéstől kicsit reszkető kézzel írtam le, hogy "faltam" a novellákat... :D
9/10
Kinek ajánlom?
Kezdő és gyakorló íróknak mindenképp, mert az író, mint szereplő többször is felbukkan. A múlt és/vagy a jövő szerelmeseinek, kutatóknak, felfedezőknek, akadémikusoknak, a munkájuk szerelmeseinek feltétlenül, hiszen ha őket is meglátogatja egyszer egy keménykalapos, fehér kesztyűs ember, akkor legalább tudják, mire számíthatnak. És legfőképp azoknak ajánlom, akiknek van bármiféle viszonyuk a könyvekkel - kölcsönzik, gyűjtögetik, vagy éppen utálják őket. A lapok között mindenki magára fog ismerni valahol.
Összességében: 9/10
Hálásan köszönöm a recenziós példányt a Metropolis Mediának!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése