Top 5 könyv - kihívás

Ugyan ígértem egy beszámolót a könyvheti vasárnapról is, de ez végül elmarad. Nem azért, mert nem mentem ki, vagy hogy ne vásároltam volna minden ígéretemmel ellentétben... :) (Bár sokkal könnyebb zsákkal értem haza, mint szombaton XD )

Viszont kaptam egy kihívást April Faye-től, amelyben az öt kedvenc könyvemről kell írnom, úgyhogy lássuk is. Nem lesz könnyű. Mármint sikerült kiválasztanom a hét öt kedvencemet, de hogy sorrendbe is rendezzem őket? Na, ha valami, akkor ez kihívás.

Azért némi töprengés után megszületett a sorrend.

5.helyezett:

Maggie Stiefvater: Hollófiúk. Igazából nem csak az első rész, hanem a teljes sorozat kapja ezt a helyet.

Nem ​látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt.
A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá.
De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél.
Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát.
A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Figyelem, ez lesz az egyetlen vörös pöttyös a listán, mert nem vagyok nagy híve a romantikus-ifjúsági kategóriának, ugyanakkor szerintem ez a sorozat nem is lenne ide való. Valamivel többet kell gondolkodni hozzá, mint egy átlagos twilight-koppintáshoz, amivel úgy megszórta a Könyvmolyképző ezt a sorozatát, hogy ki se lehet keveredni belőle. 

A Hollófiúk viszont egyedi, gyönyörűen megírt, különleges szereplőkkel és különleges világokba kalauzoló írás. És Ronan, ó, Ronan! Egyértelműen ő a kedvencem a szereplők közül, bár Gansey-t sem fogom egyhamar elfelejteni.

A történet elég lassú folyású, mégis, mindig történik valami, amire az ember felkapja a fejét. Mindig van valami furcsaság, amire az ember magyarázatot vár. És a végén sokkal több kérdéssel teszi le a sorozatot, mint amennyi választ kapott, olyan kérdésekkel, amelyeket neki kell majd megválaszolnia.

4. helyezett:

 Suzanne Collins: Az éhezők viadala. Itt is teljes sorozatról beszélünk.

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

Nem kell ahhoz Könyvmolyképzőnek lenni, hogy romantikus lányregénynek tűnjön a fülszövegen egy egyébként elképesztően pörgős, egyszerre izgalmas és kegyetlen alkotás. 

Katniss Everdeen története egyszerre adja vissza az önmagát kereső, némileg öngyilkosjelölt kamaszt, a szerető testvért, az esendő lányt. De valljuk be őszintén, nem miatta jó a regény. Panem országának felépítése, az emberi kegyetlenség, ármánykodás, vérszomj bemutatása, a gátlástalanság, az önmagába összezuhanó birodalom, amelyből kivesztek a természeti és az emberi értékek... érdekes egyveleg, figyelemre méltó világépítés. És nem utolsó sorban, a disztópiák divatját is ennek a könyvnek köszönhetjük. Atyaég, mennyi de mennyi hasonló történet született!

A történet is  másolt egy kicsit önmagában. Mintha láttam volna már valahol olyan gyerekeket, akik egymást gyilkolásszák, mert végül csak egy maradhat. De mivel egy egészen új környezetbe helyezi, és ötletes technikai megoldásokkal szolgál (bár valljuk be őszintén, ez csak egy fantasy-szintjén van elmagyarázva, nem kapunk részletes műszaki leírást semmiféle technológiáról), valamint minden fontosabb szereplőnek karaktert épít, ezért ez ellen csak egy hangyányi kifogásom van.

Azért az összes - egyébként nem kevés - szereplő közül Haymitch volt a kedvencem, és egyébként ő az egyetlen, aki szórakoztatni tudott. De ez nem egy szórakoztató regény, inkább gondolkodós és merész kérdéseket feszegetős, ugyanakkor feszült és elképesztően pörgős történet. Kivéve, amikor Katniss agonizál. 

Mellesleg szerintem a filmsorozat is első osztályú lett belőle.

4. helyezett (nem tévedés, ez egy megosztott hely)

A. M. Aranth: Oculus

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Basszus! Soha nem olvastam még ennyire jó fülszöveget. A borító is gyönyörű. Mellesleg ez elvileg egyetlen kötetes történetnek indult, de lesz második, és sokakkal egyetemben én is rágom ám Peti fülét érte. Ugyanakkor a történet le van zárva, és... na jó, ne szórakozzunk, ez az Oculus, és A. M. Aranth nem arról híres, hogy megnyugtató végszóval zárná a történeteit.

Sok minden nagyon tetszett benne, a világ felépítése az Avalonon, a szemétláda mesterséges intelligencia kommentárjai és önmagát szórakoztató játékainak említése, de aki igazán tökéletesen magával ragadott, az Truth karaktere volt. Mivel Truth egy oculus - egy nagy tudású nőszemély szeme - ezért neki nincs is karaktere. Elvileg. Nincs személyisége, ő már nem ember, ő csak oculus.

Ha ennyiben maradt volna, nem is szeretném ezt a történetet, de szerencsére nem maradt ennyiben. Truth karaktere szépen lassan ébred fel és bontakozik ki. Aoival pedig szuperül asszisztálnak egymás fejlődéséhez. Meglepő fordulatok, pont annyi szórakozás, dráma és fájdalom, ami miatt tökéletes olvasmány lett ez a kötet.

Na szóval, Peti, ha olvasod, egy kérdés: hogy halad a Próféta? :D

3. helyezett:

 V. E. Schwab: Viszály

Lehetnek ​szuperképességeid, de attól még nem leszel jobb ember…
Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt. Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait, és a halálközeli élményeket kutatják, egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják, az események nem várt, és borzalmas fordulatot vesznek.
Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel rendelkező egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni bosszújukat – de vajon melyikük éli túl a végső összecsapást?
A hatalmas népszerűségnek örvendő V. E. Schwab magával ragadó stílusban kelt életre egy jelmezek nélküli, karcos világot, ahol a szupererőtől nem válik valaki automatikusan jófiúvá, és ahol idővel mindenkinek le kell lepleznie igazi indítékait.

Csak két nevet említek: Eli Ever és Victor Vale.
Nem is nagyon kell ezt tovább magyarázni. Ez egy olyan történet, ahol teljesen másodlagos, hogy éppen mi történik, vagy hogy mi lesz a végkifejlet.

Itt kizárólag az az érdekes, hogy Eli és Victor hogyan duzzasztják a feszültséget egymással szemben. Hogy hogyan eresztik rá saját szörnyetegüket a világra. Hogy nem csak az ő cselekedeteik, de mindenki másé is minimum megkérdőjelezhető, ha nem is egyértelműen gonosz. Egyetlen pozitív szereplőt találtam benne, az is Dol, egy élőhalott kutya.

Annyira tökéletes, ahogy az egész történetfolyam több szálról épül fel, több szereplő szemszögéből, múltból és jövőből, hogy külön kalapemelés a regény szerkesztése előtt. Nem is tudtam letenni ezt a könyvet.

Ajánlanám mindenkinek, aki már torkig van a világmegváltó szuperhősökkel, és szeretne végre szuperpszichopatákról olvasni.

2. helyezett

Andy Weir: A marsi

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

 Olvastál már jó naplóregényt? Nem? Akkor tegyél kivételt, és olvasd el ezt. Ugyan nem ígér sok jót egy olyan sztori, ahol a főhős végig egyedül van egy egész kibaszott bolygón, de ha négyszáz oldalnyi agonizálástól félsz, akkor bizony kellemesen fogsz csalódni. Mark Watney már csak azért se adja fel, még akkor se, ha a Mars nagyon ki akarja nyírni. Márpedig a Mars baromira ki akarja nyírni, és megragad mindenféle lehetőséget. De erre mit csinál Mark? Krumplit termeszt, marsjárókat szed szét, sátrat robbant. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. Viszont azt is el fogja magyarázni neked, hogy mindezt hogyan csinálja, és teszi ezt olyan formában, hogy garantáltan kacagni fogsz. 

Itt is beszélhetnénk világépítésről, elvégre a marsi körülmények egy kicsit másféle világépítést követelnek, mint a földiek, de lényegében egyszerű a világ felépítése: adott egy vörös sivatagbolygó, ami kurva hideg és rohadtul nem kedvez az életnek, és adott hozzá egy lak, ahol az ember el tud tengődni egy kicsit. Addig ugyan nem, amíg megérkezik a felmentősereg, de mindenre van megoldás, nem igaz?

 Szórakoztat, egy picit tanít, elképesztő ötletekkel áll elő szoros egymásutánban, és a végén úgy teszed le a könyvet, hogy vissza akarsz menni a Marsra. Én határozottan vissza akartam menni.

Szerencsére a film is zseniális lett.

 

1. helyezett:

(dobpergés)

Takami Kósun: Battle Royale

 Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes. Takami Kósun regénye – melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának – botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg.

Naszóval, adott 42 kölyök egy szigeten, akik egy osztályba járnak, mindenkinek van valami fegyvere, vagy fegyverszerű tárgya, és csak egy élheti túl.

Mennyi időnek kell eltelnie, hogy elkezdjék gyilkolni egymást? Ki az, aki kezdi, és miért teszi? Félelemből? Hideg számításból? Számíthat bárki segítségre, van értelme taktikázni egy ilyen környezetben?

Nem emelnék ki egyetlen karaktert sem, mert a regény nem a karakterekre, hanem magára a társadalom visszhangjára épít, a pszichológiai okokra, arra, hogy hol a határ az ember és a szörnyeteg között, és hogy akkor vagy-e emberibb, ha önmagad előtt, valami kifacsart logikával igazolod a tetteidet, vagy akkor, ha mindezt elfogadod, és egy vállvonással továbblépsz.

A regénynek elképesztően erős az atmoszférája, magával ránt, és végighurcol a történeten, rettegésben tart, amit csak néha, egy-egy percre old fel. Egy szóval ez egy zseniálisan megírt történet. Egyetlen pillanatra sem tudtam letenni.

A film viszont szörnyen rossz, senki ne próbálkozzon vele.

+1, avagy még egy sorozat, ami mellett nem mehetünk el csak úgy:

Talán Harry Pottert már senkinek sem kell bemutatnom. Ez az a sorozat, amelyet legtöbbször olvastam. Vannak benne szeretett és kevésbé szeretett részeim, vannak kedvenc szereplőim, ennyi év után már nem mondanám tökéletesnek, ugyanakkor ez az a történetfolyam, amely vita nélkül a kedvenceim közé fog tartozni. Örökké.

Köszönöm szépen a figyelmet, és April Faye, várom a te kedvenceidet is! :)