Riley E. Raines

 Tettem egy kis kitérőt az ifjúsági irodalom felé, és nem bántam meg. Ugyan manapság már ritkábban olvasok gyerekeknek, főleg 12-14 éves korosztálynak szánt irodalmat, ezúttal mégis egy ilyen könyvet vettem a kezembe. Kifejezetten felüdülés volt. Dina olyan képességgel bír, amiért az emberek nem szeretnek a szemébe nézni. Ha Dina belenéz valaki szemébe, látja annak bűneit, olyan titkokat, amiért szégyenlik magukat, az igazságot; így az emberek kerülik a lány pillantását. Egy napon Dunark királyát, állapotos feleségét és négy éves fiukat meggyilkolják. A tettes úgy tűnik a király legidősebb fia, Nicodemus Ravens, aki ájulásig italozott, majd tőrrel a kezében találtak rá. Dina édesanyját Melussina Tonerre „boszorkányt” hívják, hogy nézzen bele a férfi szemébe, és igazolja bűnösségét, azonban az események egészen más irányt vesznek. Melussina nem lát semmit Nicodemus tekintetében. A nőt börtönbe vetik és megkezdődik Dina harca, hogy kihozza anyját mielőtt Dunark sárkányai elé vetnék. Láss

Mostanság egyre közelebb kerülök a szépirodalomhoz - ugyan ez a műfaj még mindig nem került túlsúlyba az ifjúsági, szórakoztató könyvekhez képest, de egyre jelentősebb részt foglalnak el a polcomon a szépirodalmi művek. Találtam már köztük lehengerlően jót, és olyat is, amit kevésbé élveztem, bár ez nem von le az értékéből.  A most következő könyv határozottan a jobbak közé tartozik. A ​gyönyörű Freyja, néhány évnyi házasság után, Amerikából hazatér Izlandra. Fehér bőre, vörös ajka, hosszú, fekete haja, hideg-kék tekintete és kólásüvegre hasonlító, csodás teste fenekestül felforgatja a kis halászfalu életét. A férfiak körülötte legyeskednek, a nők csodálják. Ám a 12 éves Aggát, Freyja unokahúgát nem olyan könnyű megszédíteni. Szerinte Freyja gonosz, talán nem is igazi ember, hisz a tekintete olyan, akár a gleccser, és különben is nagyon furcsán viselkedik. Nem eszik húst, hét bőröndnyi ruhát hozott magával, és hidegebbnek tűnik egy kihűlt hullánál, ráadásul éjszakánként hosszú sétákat

Őszintén be kell valljam, nagy elvárásokkal ugrottam neki ennek a regénynek, de egy kicsit másra számítottam, mint amit kaptam.  A könyv a leírás alapján egy isekai*  fantasy - sok ilyen sztorit láttunk a Sword Art Online óta, van köztük hősies, szórakoztató és unalmas is. És bár tagadhatatlanul ugyanaz a felállás, a Samhein aratását igazából egyik fenti kategóriába sem sorolnám. *isekai: olyan történet, ahol az ismert világunkban élő főszereplő(k) átkerül(nek) egy másik, általában fantasy világba, és ott kell helyt állniuk, valamint többé-kevésbé megmenteni azt a világot.  Fülszöveg: Üdvözlünk Rocavarancoliában, a csoda, a horror, a szörnyek és a rémálmok birodalmában! Üdvözlünk a halál kapujában! Egy hosszú és kimerítő háború után Rocavarancolia romokban hever. Nem repülnek többé sárkányok az égen, a vámpírok szomjan haltak, és nincs elegendő mágia ahhoz, hogy a királyságot összetartsa. De még nincs mindennek vége. Halloween éjjelén megnyílik az egyetlen fennmaradt kapu, ami összeköt

Ismét egy komfortzónán kívüli könyvről fogok írni, ezúttal Lana Bastašić: Kapd el a nyulat című művéről. Mivel nem a legjobbkor jött ez az olvasmány, egy kicsit nehezen rázódtam bele, de hamar sikerült átlendülni a holtponton. Tizenkét évvel azután, hogy utoljára látták egymást, az Írországban élő Sara telefonhívást kap gyermekkori barátnőjétől, Lejlától, aki azóta is Boszniában él, hogy segítsen neki eljutni Ausztriába. A két lány útnak indul Mostarból Bécsbe, hogy megtalálják Armint, Lejla háborúban eltűnt testvérét. Az utazás során felelevenednek a régi emlékek. A kamaszkori szerelmek és a háborús megpróbáltatások új fényben tűnnek fel, s a balkáni az utazás szimbolikus jelentőségűvé válik. Varázslatos történet a gyermekkori barátságáról, a fehér nyúl szembogarában meglátható titkokról, és arról, hogy soha nem tudható biztosan, a tükör melyik oldalán állunk. Egy váratlan telefonhívás teljesen szétzúzza Sara addig precízen építgetett és csinosítgatott életét, és Dublinból eg

A Konkurensek című könyv volt az első találkozásom Szergej Lukjanyenkóval, de garantáltan nem az utolsó ( csak nem mertem nekimenni a hosszabb sorozatainak anélkül, hogy ismerném az írót.) Ő az első olyan orosz író, akit könnyedén olvastam, és a stílusa megnyert magának. Az alábbiakban szubjektív értékelés következik. Ha egy lámpaoszlopon talált hirdetés arra biztat, állj be pilótának harci űrhajóra, ne hamarkodd el a dolgot, még kíváncsiságból sem! Sok minden megeshet az emberrel, ha beszáll egy számítógépes játékba. Van, aki örül, ha egy igazi űrhajó irányítópultjánál találja magát. De van, akinek megrémülni sem marad ideje. Mert ettől kezdve minden valóban megtörténik vele. A világűr. Az űrhajók. Az „idegenek”. És halálos összecsapások távoli csillagok körüli pályán. Az Őrség-regények sikerszerzőjének pörgős akció-SF-jét csak vigyázva szabad kézbe venni, mert letenni legközelebb a végén lehetséges! Biztonsági öveket becsatolni, és indulhat a kaland! A fülszöveg egy kicsit

Saját kis perverzióm, hogy mindig megnézem a filmeket azokból a könyvekből, amiket olvastam (néha fordított sorrendben egyébként), és bár volt néhány olyan adaptáció, ami baromi jól sikerült (ld. Éhezők viadala), vagy esetleg a film önmagában tök jó volt, csak nem volt sok köze a könyvhöz (ld. Annihilation), néha rájövök, hogy lehetne kivételt tenni. Ezúttal figyelmeztettek is rá, hogy nem kéne, én pedig nem hallgattam a jó szóra, igaz, April Faye ? :) Szóval az úgy volt, hogy olvasni akartam egy kis middle grade könyvet, és a KMK raktárvására óta várakozott a Maximum Ride, úgyhogy elolvastam - még csak az első kötetet egyébként. Utána pedig megnéztem a belőle készült filmet. Friss az élmény, úgyhogy lássunk most egy rövidke összehasonlító elemzést!   A történet, dióhéjban Adott hat kölyök, 6-14 évesen, szárnyakkal, sötét múlttal és egy pasassal, akiben régen megbíztak, de nem kellett volna. Ezek a kölykök mutánsok, és bár ők szeretnének békességben éldegélni a semmi

Soha nem tagadtam, hogy rajongok Japánért - főleg az animék varázsolnak el, és a japán történetek összessége -, úgyhogy talán nem meglepő, hogy nagyon drukkoltam ennek a könyvnek. Elvégre a kedvenc országomról szól. Azt a nyelvet idézi, amit én is beszélek egy kicsit. Ugyanakkor éppen ezért jó magas elvárásokkal mentem neki a könyvnek, és azt kell mondanom, hogy megugrotta. Anna Cima: Tokióban ébredek     Amikor a tizenhét éves Jana álma teljesül, és Tokióba utazhat, legszívesebben örökre ottmaradna. Hamarosan rájön, hogy egy ilyen kívánságnak beláthatatlan következményei lehetnek, ugyanis egy varázslatos kör foglyaként a forgalmas Sibuja negyedben találja magát. Amíg Jana fiatal énje a város utcáit rója, meglepő helyzetekbe keveredik, és a hazafelé vezető utat keresi, a huszonnégy éves Jana japanológiát hallgat Prágában, Tokióba szóló ösztöndíjért küzd, és egy felsőbb éves diákkal együtt törik a fejüket egy japán novella fordításán. A novella szerzője, a sokáig el