Apatolvaj - könyvajánló
Hűha. És még egyszer hűha. Ez a könyv egy igazi lelki hullámvasút volt, amiben a pálya elég ritkán tartott felfelé. Ismét egy szépirodalmi remeket olvashattam, és megismerkedhettem egy újabb zseniális írónővel, és olyan írói bravúrokkal, amiket tanítani kellene.
Nyomasztó volt? Igen. Humoros? Igen... alkalomadtán. Izgalmas? De még mennyire! Szóval a fülszöveg nem hazudik.
Lássuk közelebbről!
A borító
Megszoktam, hogy értékelem külön a borítót is, úgyhogy ez ezúttal sem maradhat el. Ha valami, akkor ez tényleg és igazán felkeltette az érdeklődésemet, a színek zseniálisak, a két oldalsó alak alagutat formáz, a fény felülről és távolról esik a középpontban lévő kisfiú alakjára. Szóval igen, zseniális, és szépen elkapja a könyv hangulatát is.
A stílus
Itt találkoztam az első, fentebb már említett írói bravúrral. A történetet egy tízéves kisfiú meséli, és a narrációból érezhető, hogy valóban egy tízéves kisfiú mesél. Nem volt egyetlen olyan szóválasztás vagy kiszólás, ami kidobott volna belőle. A fiú hosszú panasza, segélykiáltása minden sorban érezhető, minden lélegzetvétellel egyértelmű. A gondolatai csapongóak, a történet mégis egyben van. Úgyhogy a stílus lenyűgöző.
A világ
A közeli jövő olyasmi, mint a miénk. A katasztrófa egyértelműen közelít, és rányomja a bélyegét az emberek hangulatára. A világot azonban egy tízéves kisfiú szemén keresztül látjuk, aki iskolába jár, akinek elváltak a szülei, és aki gyűlöli az apjával és az apja új barátnőjével, a "mostohával" töltött heteket - olyannyira, hogy pokolnak nevezi azt a lakást. A világ nem sokban különbözik a miénktől, mégis sokkal nyomasztóbb, szürkébb és kilátástalanabb annál.
A szereplők
Ez volt az a történet, ahol egyetlen szereplőt sem sikerült igazán megkedvelnem. Még Mikit vagy az anyját sem. Egy elhanyagolt, bántalmazott kisgyerek és a bántalmazó szülők, a nemtörődöm mostohaszülők, a túl sok testvér, a hamis barátok - nem, egyetlen igazán ártatlan szereplő sincs ebben a történetben még akkor sem, ha gyerekekről van szó.
Miki ráadásul a kiskamaszok tagadásában él. Nem szerettem meg a mostohaanyját (sem), de azért az volt az érzésem, hogy ez a kölyök még csak esélyt sem adott neki. Csak ragaszkodott a saját elképzeléseihez. Az apja pedig nagyon-nagyon rossz szülő, üvöltözik, túl szigorú, és meg sem hallgatja a gyereket, és ez végül valóban borzalmas következményekkel jár. Az anyja pedig hiába szereti feltétel nélkül a három fiát, köztük Mikit is, tehetetlen és gyenge, és a saját boldogságát keresi.
A történet
Spoilerek nélkül nehéz beszélni róla, de azért teszek egy próbát. A történet végig egy elhanyagolt kisfiú segélykiáltása és egyik kétségbeesett lépésből a másikba vezet. Ő csak ismét össze akarja hozni a szüleit, csak eltávolítani a mostohát, csak megbüntetni a bűnösöket. De olyan dolgokat tesz, amik miatt egy felnőtt már börtönbe kerülne, és ő sem ússza meg teljesen büntetlenül.
A történet nyomasztó. A terek, helyszínek szűkek, fojtogatóak. Még a zsúfolt nagycsaládi autó is, a lakás, a fürdőszobák. Az ember levegőért kapkod, miközben a történet egyre csak sodorja magával, mint egy megáradó folyó.
Kinek ajánlom?
Ahogy a fülszöveg is, ajánlom az elvált szülőknek, hogy segítsen megérteni egy kicsit a gyerekek lelkivilágát. Azoknak, akiknek széttépték az életét, akik alól kifutott a biztos talaj. És ajánlom mindenkinek, aki még válás előtt áll - hogy gondolja át még egyszer, és segítsen neki egy kicsit közelebbről látni a válás legnagyobb elszenvedőinek nézőpontját.
Összességében, bár nem pontoztam, a könyv számomra 9/10.
A recenziós példányt köszönöm a Metropolis Mediának!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése